A görögök képtelenek leszokni arról, hogy továbbra is hőstörténeteket írjanak. De miért vesznek bele egy tizenegyeseölő örmény kapust? Tanulságok a felkészülési meccsekről.

 

Az Ethniki május közepén Ausztriába (Kitzbuhel, Tirol) utazott, ahol május 26-án a szlovénokkal 1-1-et játszott.

Görögország - Szlovénia 1-1 (Toroszidisz 8', Kurtics 85')

Bár a szlovénok kezdtek lendületesebben, egy görög ellentámadásból született a vezető gól a 8. percben. Üröm az örömben, hogy a gólszerző védő Toroszidisz nem sokkal később térdsérülést szenvedett.(emiatt ki is hagyhatja a lengyelek elleni kezdőmeccset.

A szlovénok rendületlenül támadtak, amelyet a spártai védelem egészen a 85. percig visszavert - ekkor ugyanis Kurtics gólt érően értékesítette sokadik szabadrúgását.

És ha ez nem lett volna elég, a görög csapat meg is fogyatkozott - Konét állították ki nem sokkal a gól után ütésért. Röviden: Görögország hozta a szokásost, megrúgta az egy gólját, aztán abból próbált élni. Ahogy a következő meccsén is.

Görögország még akár optimistán is mehetne az Eb-re, a örményeket 1-0-ra győzték le Karaguniszék az utolsó felkészülési meccsen Kufsteinben csütörtök este, de azért vannak bajok. Az egy dolog, hogy Santos mester statisztikája továbbra is jól mutat, még mindig csak egy veresége van az ethniki élén, de a gondok számosak. Természetesen magasról leszarjuk, hogy drachmának hívják-e már a görög eurót vagy mi van az idei olajbogyó terméssel, de azt nem, hogy a csapatnak nincs meg "A góllövője" és/vagy "A csatára". Rögzített helyzetből megy (illetve nem, de erről a később) a gólszerzés, most is egy ifjú titán, a 20 éves Papadopulosz fejelte be Gekasz szabadrúgását. Hurrá! Aztán semmi, hiába léphetett pályára szinte mindenki, aki élt és mozgott, nem lőttek még egyet. Ehelyett sztárt csináltak az örmény kapus Roman Berezovszkijból.

A 71. percben a skót bajnok Szamarasz kapott büntetőt, aztán szép komótosan helyezett nem eléggé a szélre. A görögök a meccs végén is kaptak egy 11-est, de akkor sem éltek a lehetőséggel. Kacuranisz a jobb alsó sarokra lőtt, de Berezovszkij ezt is kitolta.

Santos mester nem volt annyira letörve, mint mi. "Van, amikor belövöd, van, amikor nem. Reméljük, akkor értékesítjük majd a 11-eseket, amikor igazán szükségünk van rá." Hogy Santos, csak egy sima mezei tizenegyesre gondolt, vagy már a kiesési szakaszra vizionált egy tizengyespárbajt, azt nem tudjuk, de ajánljuk azért gyakorolják kicsit a lövéseket. Ha már átütő egyéniség nincs a csatársorban, legalább a büntetőknél legyenek százszázalékosok a játékosai.

A szövetségi kapitány a játékkal is elégedett volt, részben. "Az első 30 perc tetszett, úgy tűnt, kifizetődtek az edzések a játékosoknál. A második félidőben sokat cseréltünk, hogy néhány játékos pihenhessen, míg mások kipróbálják magukat. Ez persze befolyásolta is a csapatszerkezetet, de összegezve, elégedett vagyok azzal, amit láttam."

komment

süti beállítások módosítása