Kincstári optimizmus és semmitmondás. Nagyjából ezzel él minden csapat a kötelező sajtótájékoztatókon. A görögök is dodonai módon próbáltak beszélni, de egy lengyel újságíró belecsapott a giroszba. Santos mestert bujkálással vádolta meg, a csapatot pedig titkolózással.

Laza átmozgató edzéssel készült az ethnikí a lengyelek ellen, majd egy tornaterem bordásfala elé rittyentett színes fal előtt három játékos részvételével sajtótájékoztatót tartott a csapat.

Az első nagy tornáján résztvevő Makosz kicsit megilletődött, de válaszolt a milyen érzés újoncként körmönfont kérdésre. Természetesen élvezi, és mindent megtesz majd az Eb-n, és reméli, fejlődni is fog. Úgy tűnt, ezzel k is merült a hozzá intézett kérdések egytagú sora, amikor néhány görög újságíró kérdésekkel bombázta. Azokat persze előzékenyen elfelejtették angolra fordítani, így mi lemaradtunk róla hiányos görögtudásunk miatt. Ahogy a válaszokról is.

Szamarasz már tolmács nélkül is elboldogult, a Celticben neki kötelező tudnia angolul, és szerényen válaszolgatott. A lengyelek természetesen arról faggatták, hogy mit szól ahhoz, hogy Artur Boruc kapus kimaradt a keretből. Szamarasz a Celticből ismeri a lengyel kapust, nagyra tartja a képességeit, de ügyesen hárított, a lengyel szövetségi kapitány dolga az ítélethozatal, nem az övé.

A lengyel csapat elemzésétől is eltekintett, nem mondta meg, mit tart erősségüknek vagy gyengeségüknek. "Megnéztük az összes csapatot, de nem érdekel, hogy aki ellen futballozunk, az milyen rendszerben játszik, csak magunkra és a saját begyakorolt játékunkra kell figyelnünk. Arra nehéz válaszolni, hogy mi a lengyel csapat gyengesége, az a lényeg, hogy mi mindent megteszünk. Elég tapasztaltak vagyunk és nagyon jó most a szellemiségünk. Megtaláltuk a ritmust, készen állunk." - nyilatkozta Szamarasz.

Nem tudni, hogy ez a válasz húzta-e fel az egyik lengyel sajtómunkást, de ezután támadt a szövetség jelenlevő képviselőire. "Mit rejtegetnek előlünk? Mivel akarják meglepni a lengyel csapatot? Hol van Fernando Santos, miért nem nyilatkozik a sajtónak?"

A görögök nem hagyták kizökkenteni magukat, higgadtan reagálta a szerintünk csak a lengyel válogatott beépített embereként fellépő imposztor kirohanására. "Nem rejtegetünk semmit. Nem készül meglepetés. Santos igenis szokott nyilatkozni, mind a görög, mind a nemzetközi sajtónak. Amikor kell, meg fog jelenni, követi az UEFA erre vonatkozó előírásait." 

Avram Papadopulosz fellépése a minibalhé után már csak formaság volt. Elmondta, hogy nem fáradtak el az Eb előtti utazgatásban, nagyon keményen dolgoztak, mindenki 100 százalékos, és hogy a szövetség facebook oldalán feltétel nélkül támogatják őket a görög szurkolók. Arról ő sem beszélt, meddig juthat a csapat. "Nagyon nehéz megismételni a 2004-es győzelmet, de vannak álmaink és céljain, most csak annyit mondhatok, meccsről meccsre gondolkodunk, és az biztos, hogy jó a védelem."

Mit is mondhatott volna mást, ő is része annak.