Az elefánt szerfelett okos állat, még akkor is ha jósnak használják. A Citta nevű 33 éves elefánttehén citromválasztásából lengyel győzelmet olvastak ki. Hogy kik? Hát a lengyelek! Pedig aki megnézi a citromos választás videóját, láthatja, görög győzelmet jósolt. 

Paul, a polip vb-sikere után ma már minden valamire való állatkertben tartanak olyan jószágot, ami futballmérkőzésekre szakosodott. Ugyan a mágnestáblára még nem raknak fel 4-3-2-1-es játékrendszert, de abrakválasztással egy-egy csapat sikérét garantálják. Több-kevesebb sikerrel.

Pénteken lengyel-görög-meccsel indul az Eb. A hazaiaknak presztízskérdés a győzelem, a görögök pedig megmutathatják tétmeccsen is tudnak egy góllal nyerni, és nemcsak döntetlenre képesek. A nyitómeccs előtt a krakkói állatkert lakója, Citta lengyel győzelmet jósolt. (Az elefánt nagy versenyző, egy afrikai szürkepapagájt és egy szamarat nyomott le a jósverseny előselejtezőjében. Ő eltalálta, hogy a BL-t a Chelsea nyeri, míg a papagáj és a szamár rossz lóra tett.)

Citta elé három citromot, vagy annak tűnő gyümölcsöt raktak ki a kifutójában. Az elsőt a lengyel zászló, a másodikat egy döntetlent jelző X, a harmadikat a görög zászló mögé tették. Az elefánt kis hezitálás után a lengyel citromot ormányozta be, a lengyelek nagy örömére. Mert ez állítólag azt jelezte, hogy ők nyerik a meccset. Csakhogy Citta más logika mentén haladt. Tudta, csak egy maradhat. Különben miért ment volna tovább, és gyűrte be az arcába a döntetlen citromját? Csak a görögöt, a győztest hagyta meg, nem azért mert az volt a legsavanyúbb, hanem mert tudta, csak az ethnikí lesz a pályán.

A papagáj és a szamár már nagyot bukott, pénteken valószínűleg Citta is elbúcsúzhat a potyafalatoktól.

Címkék: görögország elefánt jóslás krakkó