Utolsó forduló előtti kis összegzés, reménykedés, sorsvetés, szakállas nők.
Eddig nem sok időm volt összegezni az első két csoportmeccset, de nem is volt sok kedvem. Mi is történt?
Egy (nyerhető) döntetlen, és egy (döntetlenre menthető) vereség. Az egész forgatókönyv hasonlít a vb-n látotthoz. Baziszar kezdés, majd szünetben vérivászat, végül pedig olyan eredményekkel fordulni az utolsó csoportmeccsre (vb-n lásd Argentína), ami pont annyi reményt ad, mint egy autópályán lavirózó háromlábú sündisznónak a mankó.
A lengyelek és csehek utáni meccs után elmondható, hogy a társaság nem szereti az első félidőt, viszont ha szarban van, akkor meg eljátsza a szimpatikus vesztes szerepét. Kinyomod a TV-t, és megállapítod, hogy "szegény görögök megérdemelték volna".
Azt most ne boncolgassuk, hogy az elvileg kőkemény védelemnél még akár az ireké is jobb, azt se, hogy Szamarasz úgy fordu,l mint egy Hajdu mosógép, igazi támadónk nincs,Gekaszra ívelgetni meg meddő hülyeség.
Mert reménykeltő az a bő fél óra, amikor a csapat megindul, darál, nem ismer elveszett labdát, ível, fejel, ütközik, és nem szarik olyan látványosan a meccsbe, ahogy azt az első halfban teszi. Az oroszok ellen ugyanaz a tét, mint 2 éve Argentínával szemben - nyerni kell, és megvan a továbbjutás. Mindez nem lehetetlen, ha a meccs eleji balfaszkodást felváltja az a játék, ami miatt a "szerethető" a csapat, illetve Santos húz valami váratlant és támadunk. (ez biztosan meglepne mindenkit).
Ellenfelünk eddig felemás képet mutatott, ha sikerül tördelnünk a játékot, elvenni a kedvüket, és apró gólokkal megzavarni őket, akkor gond nélkül meglesz a továbbjutás.
